Szegedi vár
A szegedi vár a 13. század második felében, a tatárjárást követően épült a Tisza partján, a középkori Magyarország egyik legfontosabb kereskedelmi és hadászati csomópontjának védelmére. Feladata a só- és áruszállítás ellenőrzése volt, így kezdettől fogva királyi tulajdonként működött. Bár az egykor hatalmas erősség mára szinte teljesen eltűnt, a Mária Terézia-kapu és a vízi bástya maradványai ma is emlékeztetnek Szeged viharos múltjára. Érdekesség, hogy falai között raboskodott a híres betyár, Rózsa Sándor is.
A szegedi vár egykor a Tisza-part egyik legjelentősebb alföldi erődítménye volt, ám mára csupán töredékei maradtak fenn. Területének nagy részét a Stefánia park, valamint köz- és lakóépületek foglalják el. Az egykori erősségből mindössze két különálló elem élte túl az évszázadokat: a Belvárosi híd lábánál található délkeleti saroktorony, más néven vízi bástya alapjai, valamint a Móra Ferenc Múzeum mögött álló, részben felújított Mária Terézia-kapu, amely napjainkban a Vármúzeumnak ad otthont.
A szegedi vár a tatárjárás után, a 13. század második felében épült fel, feltehetően a korábbi föld- és palánkerődítések helyén. Elsődleges feladata a Tiszán átvezető átkelő és az Erdélyből érkező, kiemelten fontos sószállítási útvonal védelme volt. A vár királyi tulajdonként működött, és már a 13–14. században jelentős szerepet játszott az ország politikai életében: IV. (Kun) László idején országgyűlést is tarthattak falai között. A későbbi évszázadok során több előkelő birtokos kezén megfordult, köztük Ozorai Pipó és Corvin János is.
A mohácsi csatát követően, 1542-ben az oszmán hadak elfoglalták Szegedet és várát, amelyet nemcsak helyreállítottak, hanem jelentősen meg is erősítettek. A török korszak azonban tragikus eseményekkel járt: az 1552-es sikertelen felszabadító kísérlet, az úgynevezett „szegedi veszedelem” különösen súlyos vérengzéssel végződött, amelyet Tinódi Lantos Sebestyén is megörökített. A vár végül 1686-ban szabadult fel, ám állapota annyira leromlott, hogy a 18. században fokozatosan elvesztette katonai jelentőségét.
A 19. században az erősség egy részét börtönné alakították, itt raboskodott többek között Rózsa Sándor is. Az 1879-es nagy árvíz után a városvezetés a vár nagy részének lebontása mellett döntött, az építőanyagot Szeged újjáépítéséhez használták fel. A megmaradt falrészletek hosszú időre feledésbe merültek, ám a rendszerváltozás után újra felfedezték őket: a Mária Terézia-kapu felújítása és a Vármúzeum létrehozása révén a szegedi vár ma ismét – bár szerényebb formában – része a város kulturális életének.
